Ha egy Árpád-kori dénár meghatározása néha nehéz feladat, a magyar brakteáták még egy lépéssel tovább visznek bennünket. Ezeknél a rendkívül vékony, egyoldalas ezüstpénzeknél ugyanis nemcsak azt kell megfejtenünk, mit látunk az éremképen, hanem bizonyos típusoknál azt is: melyik Béla király idején készültek?
A kérdés elsőre talán egyszerűnek tűnik. Előveszünk egy katalógust, megkeressük a típust, és leolvassuk mellőle az uralkodó nevét. A magyar brakteáták kutatástörténete azonban éppen azt mutatja meg, hogy a numizmatika nem mindig működik ilyen egyszerűen.
Egy katalógus besorolása ugyanis maga is egy adott kor kutatási eredményét tükrözi. Új éremleletek, régészeti feltárások és újraértékelt régi adatok később megváltoztathatják azt, amit egy pénzről korábban gondoltunk.
Mi az a brakteáta?
A brakteáta rendkívül vékony fémlapkából – a magyar példányok esetében ezüstből – készített, egyoldalas veret. Az éremkép az egyik oldalon pozitív, domború formában jelenik meg, a másik oldalon pedig ugyanennek a képnek a negatívja látható.
Ez alapvetően eltér a hagyományos dénárok készítésétől, amelyeknél a fémlapkát két verőtő között verték meg. A brakteáták készítési módjáról és közép-európai hátteréről részletesebben a brakteátákról szóló Kisokos-cikkünkben írtunk.
A brakteáták különösen a középkori Közép-Európa pénzverésére jellemzőek. A magyar pénzverésben is megjelentek, meghatározásuk azonban jóval érdekesebb történetet rejt annál, mint amit egy katalógusszám önmagában elárul.
Nem minden magyar brakteáta ugyanahhoz a problémához tartozik
Fontos rögtön egy különbséget tenni. Amikor az Árpád-kori magyar brakteáták keltezési vitájáról beszélünk, nem valamennyi technikailag brakteátának tekinthető magyar pénzről van szó.
Tóth Csaba kutatása külön kiemeli, hogy a Huszár-katalógus H56 és H136 típusai technikai értelemben ugyancsak brakteáták, stílusuk alapján azonban valóban 12. századi pénzek. A keltezési vita elsősorban ahhoz a csoporthoz kapcsolódik, amelynek darabjai a Huszár-katalógusban többek között H191–200 és H203 számokon szerepelnek.
Ez azért fontos, mert a „magyar brakteáta” kifejezés önmagában még nem jelent egyetlen uralkodót vagy egyetlen szűk időszakot.
Egy Béla király – de melyik?
A meghatározást nehezíti, hogy ezek a középkori pénzek nem viselnek modern értelemben vett évszámot. Az évszám nélküli régi érmék keltezésénél ezért több különböző bizonyítékot kell egymással összevetnünk.
A szóban forgó brakteáták egy részén a BELA REX, vagyis „Béla király” felirat olvasható, illetve a velük együtt vizsgált pénztípusok is Béla nevéhez kapcsolhatók. Ez azonban önmagában nem oldja meg a problémát.
Az Árpád-házban ugyanis több Béla nevű uralkodó volt. A pénzek stílusa és egyéb jellemzői alapján a kutatásban végül elsősorban III. Béla (1172–1196) és IV. Béla (1235–1270) neve került elő.
A két lehetséges keltezés között azonban csaknem fél évszázad van. Egy középkori pénztípus esetében ez óriási különbség.
Réthy László már IV. Bélához sorolta őket
A magyar numizmatika egyik meghatározó alakja, Réthy László a Corpus Nummorum Hungariae 1899-ben megjelent első kötetében a brakteátákat IV. Béla korához kapcsolta.
Réthy elsősorban az ábrázolások és a köriratok betűtípusai alapján vélte úgy, hogy ezek a pénzek nem lehetnek IV. Béla koránál korábbiak.
Vagyis a IV. Béla-kori keltezés nem új elképzelés. Már a 19. század végén jelen volt a magyar numizmatikai szakirodalomban.
Hóman Bálint és a III. Béla-kori keltezés
A kutatás iránya később megváltozott.
Hóman Bálint 1916-ban megjelent pénztörténeti munkájában III. Bélának tulajdonította a brakteátákat, valamint a velük összefüggésbe hozott, kettős keresztes címerpajzsot ábrázoló dénárt is.
Hóman többek között a pénzek előállítására, veretére, a sziglák használatára, a leletekre és a BELA REX feliratra hivatkozott.
Tekintélye miatt ez a kronológia hosszú időre meghatározóvá vált. A brakteáták így a katalógusokban és a gyűjtői gondolkodásban is erősen összekapcsolódtak III. Béla nevével.
Ez az oka annak, hogy régebbi szakirodalomban, katalógusokban, sőt a műtárgypiacon még ma is találkozhatunk III. Béla neve alatt meghatározott brakteátákkal.
A leletek azonban mást kezdtek mutatni
A numizmatikában egy pénz önmagában is rengeteg információt hordozhat, de legalább ilyen fontos az, hogy milyen más pénzekkel együtt és milyen régészeti környezetben került elő.
Ez különösen fontossá vált a magyar brakteáták esetében.
A 13. század közepére keltezhető éremleletek vizsgálata során egyre nehezebbé vált megmagyarázni, miért fordulnak elő nagy számban ezek a pénzek olyan kincsekben, amelyeket az 1241–1242-es tatárjárás körüli időszakban rejthettek el.
Ha ugyanis a brakteáták valóban III. Béla, vagyis az 1172 és 1196 között uralkodó király pénzei lennének, akkor egyes daraboknak évtizedeken keresztül kellett volna forgalomban maradniuk.
Tari László megkérdőjelezi a régi besorolást
Az egyik fontos fordulópont Tari László Csongrád-Faragó-tanyán előkerült éremleletről készített tanulmánya volt.
Tari az 1960-as években már egyértelműen megkérdőjelezte Hóman keltezését. Nem pusztán egyetlen éremképre vagy feliratra támaszkodott, hanem stíluskritikai megfigyeléseket és a leletadatokat együtt vizsgálta.
Arra jutott, hogy a szóban forgó brakteáták IV. Béla uralkodásának korai szakaszához kapcsolhatók.
Ez nagyon fontos módszertani változást jelentett: a kérdés eldöntésében egyre nagyobb szerepet kapott az, hogy hol, mivel együtt és milyen időrendileg meghatározható környezetben kerülnek elő ezek a pénzek.
A tatárjárás kori kincshorizont
A modern kutatás egyik legerősebb érve éppen az 1241–1242-es tatárjáráshoz kapcsolódó éremleletekből származik.
A mongol támadás idején az emberek értékeiket gyakran elrejtették. Sok tulajdonos azonban soha nem térhetett vissza értük. Az így földben maradt kincsleletek ma különleges pillanatfelvételei a korszak pénzforgalmának.
Ezekben a leletekben nemcsak magyar pénzek, hanem nagy számban külföldi veretek, köztük friesachi dénárok is előfordulnak. A különböző pénztípusok együttes vizsgálata sokat segít az elrejtés időpontjának meghatározásában.
Tóth Csaba a tatárjárás kori kincshorizontról készített 2020-as összefoglalásában arra jutott, hogy a kérdéses magyar brakteátákat és a velük kapcsolatba hozott H69 dénárokat a leletadatok alapján IV. Béla pénzeinek kell tekinteni.
Szank: amikor a régészeti környezet is megszólal
Különösen fontos bizonyítékot szolgáltatnak azok a leletek, amelyek nem egyszerűen ismeretlen körülmények között előkerült pénzkincsek, hanem régészetileg dokumentált pusztulási rétegből származnak.
A Bács-Kiskun vármegyei Szankon 2010-ben egy Árpád-kori házat tártak fel. Az épületben összeégett emberi maradványok mellett ékszereket, használati tárgyakat és összesen 72 pénzérmét találtak.
A pénzek brakteáták és H69 dénárok voltak. Ugyanezek a típusok a klasszikus tatárjárás kori éremkincsekből is ismertek.
Ez már nem pusztán tipológiai hasonlóság. Itt a pénzek olyan régészeti környezetből kerültek elő, amely maga is kapcsolatba hozható az 1241–1242-es pusztítással.
Hasonlóan fontos régészeti összefüggések más lelőhelyeken is előkerültek.
Mit mond ma a kutatás?
Tóth Csaba 2020-as összefoglalása szerint a kutatás álláspontja egyértelműen abba az irányba mutat, hogy a tatárjárás kori éremleletekben található szóban forgó magyar brakteátákat IV. Béla verette, nem pedig mintegy ötven évvel korábban III. Béla.
A Magyar Pénzmúzeum gyűjteményi meghatározása ugyancsak IV. Bélához kapcsolja ezeket a brakteátákat, és a legújabb kutatások alapján a király uralkodásának legkorábbi időszakára helyezi készítésüket.
A kérdést ugyanakkor nem érdemes úgy bemutatni, mintha a szakirodalomban egyáltalán nem létezne eltérő álláspont. Tóth Csaba maga is megemlíti, hogy Gyöngyössy Márton és Nagy Balázs továbbra is III. Béla korához köti ezeket a pénzeket.
A bizonyítékok súlya tehát a modern régészeti-numizmatikai értelmezésben IV. Béla felé tolódott, miközben a kutatástörténeti vita nyomai tovább élnek a szakirodalomban és a katalógusokban.
Miért találkozhatunk mégis III. Béla nevével?
Ez gyűjtőként különösen fontos kérdés.
Egy régi katalógus besorolása hosszú életű lehet. Ha egy típust évtizedeken keresztül egy adott uralkodó alatt közöltek, annak meghatározása bekerül a gyűjteményi nyilvántartásokba, kereskedelmi katalógusokba, aukciós leírásokba és a gyűjtők szóhasználatába is.
Ezért előfordulhat, hogy ugyanahhoz vagy nagyon közeli pénztípushoz különböző helyeken III. Béla, IV. Béla vagy óvatosabb, bizonytalan Árpád-kori meghatározással találkozunk.
Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy maga az érme azonosíthatatlan. Sok esetben a katalógustípus pontosan meghatározható, miközben annak történeti keltezéséről a szakirodalom értelmezése idővel megváltozott.
A katalógusszám és a történeti attribúció nem ugyanaz
Ez az Árpád-kori pénzek gyűjtésének egyik legfontosabb tanulsága.
Egy Huszár-, CNH-, Unger- vagy ÉH-katalógusszám elsősorban arra szolgál, hogy egy meghatározott pénztípust azonosítani tudjunk. Attól azonban, hogy egy típust biztosan azonosítottunk egy katalógusban, még nem következik automatikusan, hogy a katalógusban szereplő minden történeti értelmezés változatlanul érvényes.
A katalógus is egy adott időpont tudományos állapotát rögzíti.
Ezért az Árpád-házi érmék gyűjtésénél különösen fontos több katalógust, újabb szakirodalmat és lehetőség szerint múzeumi, illetve régészeti adatokat is összevetni.
Egy apró ezüstlemez és a numizmatika működése
A magyar brakteáták története azért különösen izgalmas, mert tökéletesen megmutatja, hogyan működik a numizmatika mint történeti tudomány.
Először ott van maga a tárgy: a fém, a tömeg, az átmérő, a felirat és az éremkép. Ezután következik a tipológia, a stílus, a veréstechnika és a katalógusok összehasonlítása. A középkori verőtők készítésének és a poncolásnak vizsgálata szintén segíthet megérteni, milyen technikai sajátosságokat látunk egy korabeli pénzen.
De néha még ez sem elég.
Ekkor válik döntővé a régészet: hol került elő a pénz, milyen más érmék voltak mellette, milyen rétegben feküdt, és milyen történeti eseményhez kapcsolható a lelőhely pusztulása.
A magyar brakteáták esetében éppen ezek az összefüggések vezettek oda, hogy a több mint száz éve vitatott pénzcsoport keltezését ma másként látjuk, mint Hóman Bálint idején.
Talán éppen ezért olyan izgalmasak az Árpád-kori pénzek
Egy középkori érme meghatározása nem mindig ér véget azzal, hogy megtaláltuk a katalógusban.
A katalógusszám megmondhatja, melyik típust tartjuk a kezünkben. A tárgy valódi történetéhez azonban néha tovább kell mennünk: régi szakirodalmat, új kutatásokat, kincsleleteket és régészeti összefüggéseket kell egymás mellé helyeznünk.
A magyar brakteáták esetében egy hajszálvékony ezüstlemez mögött több mint száz év numizmatikai kutatástörténete húzódik meg.
És talán ez az egyik legszebb dolog az Árpád-házi és középkori magyar pénzek kutatásában: egy nyolcszáz éves érme még ma is képes új kérdéseket feltenni – és néha a régészet segítségével a régi válaszokat is átírni.
Gyakori kérdések
Mi az a brakteáta?
Rendkívül vékony fémlapkából készült, egyoldalas veret, amelynek hátoldalán az előlapi éremkép negatívja jelenik meg. A magyar Árpád-kori példányok ezüstből készültek.
III. vagy IV. Béla verette a magyar brakteátákat?
Nem minden magyar brakteáta tartozik ugyanabba a csoportba. A H191–200 és H203 körébe tartozó, korábban gyakran III. Bélához sorolt pénzeket a modern régészeti-numizmatikai kutatás jelentős része IV. Béla korai uralkodásához kapcsolja. A szakirodalomban ugyanakkor fennmaradt III. Béla-kori keltezést képviselő álláspont is.
Miért sorolták őket korábban III. Bélához?
Hóman Bálint 1916-os pénztörténeti munkája III. Bélához kapcsolta a csoportot, és tekintélye miatt ez a meghatározás hosszú időre meghatározóvá vált. A későbbi lelet- és régészeti adatok azonban erős érveket szolgáltattak a IV. Béla-kori keltezés mellett.
Mi köze a tatárjárásnak a brakteáták keltezéséhez?
A kérdéses brakteáták számos, az 1241–1242-es tatárjárás idején elrejtett vagy elpusztult régészeti környezethez kapcsolódó leletből ismertek. Ezek a leletegyüttesek fontos kronológiai bizonyítékot jelentenek.
Biztos lehet a katalógusszám akkor is, ha az uralkodó meghatározása vitatott?
Igen. A katalógusszám egy pénztípus azonosítására szolgál. A típus történeti keltezése vagy uralkodóhoz kötése későbbi kutatások hatására módosulhat.
Források
Tóth Csaba: A tatárjárás kori kincshorizontról. Hadtörténelmi Közlemények, 133. évf. (2020), 3. szám.
Tari László: Éremlelet Csongrád-Faragó-tanyán. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1964–1965, 1. kötet, 83–92.
Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae. Magyar Egyetemes Éremtár. I. Árpádházi királyok kora. Budapest, 1899.
Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000–1325. Budapest, 1916.
Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont: IV. Béla (1235–1270) bracteáta.
Kapcsolódó Kisokos-cikkek
- Brakteáták – A középkor rejtélyes, papírvékony ezüstpénzei
- Árpád-házi érmék gyűjtése – Királyok, dénárok és ritka magyar pénzek
- Püspökök és világi urak pénzei – a friesachi dénárok titkos világa
- Miért nincs évszám a régi érmén? – Így állapítható meg, mikor készült
- Pénzverés a középkori Magyarországon – hogyan készült az érme képe poncolással?