Könyves Kálmán tényleg púpos és sánta volt? – A király és pénzeinek története

Könyves Kálmán neve valószínűleg azok számára is ismerős, akik egyetlen Árpád-házi dénárt sem tudnának meghatározni.
A művelt király. A boszorkányok. A horvát hódítás. És persze a különös történet arról, hogy Kálmán állítólag púpos, sánta és több más testi fogyatékossággal élő ember volt.
Csakhogy van egy probléma.
Nem tudjuk, hogy valóban így nézett-e ki.
A Kálmánt rendkívül kedvezőtlenül bemutató krónikai hagyomány jóval az uralkodása után alakult ki. Mire ezeket a történeteket lejegyezték, a király megítélését már egy súlyos Árpád-házi családi konfliktus emléke is befolyásolhatta.
És ennek megértéséhez vissza kell mennünk Kálmán uralkodásához. Kálmán I. Géza fia volt, és nagybátyja, Szent László idején egyházi pályára került.
Művelt ember lehetett, latinul tudó egyházi értelmiségi, innen származik a később ráragadt „Könyves” jelző is.
Felmerült, hogy talán valamilyen testi rendellenessége miatt szánták egyházi pályára. Ez érdekes lehetőség, de biztos bizonyítékunk nincs rá.
1095-ben végül Kálmán lett Magyarország királya.
És ha valóban alkalmatlannak tartották volna az uralkodásra, a következő több mint húsz év meglehetősen furcsa cáfolata lett ennek.
Kálmán erőskezű uralkodónak bizonyult. Törvénykezett, külpolitikát folytatott, és uralkodása alatt a magyar királyi hatalom Horvátországra és Dalmácia jelentős részére is kiterjedt. Ez Kálmán egyik legismertebb története – és egyben az egyik leggyakrabban leegyszerűsített is.
A híres rendelkezés valójában nem általában mindenféle boszorkányság létezését tagadta, hanem a strigákra vonatkozott.
Vagyis Kálmán nem modern felvilágosult gondolkodóként jelentette ki kilencszáz évvel ezelőtt, hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”.
Az azonban valóban figyelemre méltó, hogy egy természetfelettinek tartott jelenségről törvényben mondta ki: ha ilyen lények nincsenek, akkor miattuk vizsgálatot sem kell folytatni.
Egy középkori királytól ez azért nem rossz. Itt válik igazán érdekessé a történet.
Kálmán öccsével, Álmos herceggel hosszú és súlyos hatalmi konfliktusba került.
Álmos többször fellépett bátyja ellen. Kálmán végül kegyetlen döntést hozott: Álmost és annak fiát, Bélát megvakíttatta.
Ezzel elvileg alkalmatlanná tette őket az uralkodásra.
Csakhogy a történelem néha különös forgatókönyvíró.
Kálmán fia, II. István örökös nélkül halt meg, és 1131-ben éppen a megvakított fiú került a magyar trónra.
Ő lett II. Vak Béla.
Ettől kezdve Álmos leszármazottai uralkodtak.
A későbbi krónikai hagyomány tehát olyan dinasztikus közegben formálódott, amelynek nem feltétlenül volt oka arra, hogy Kálmán emlékét különösebben megszépítse.
Ez természetesen nem bizonyítja, hogy a krónikások egyszerűen kitalálták Kálmán testi hibáit.
De arra elég okot ad, hogy óvatosan kezeljük a leírást. A középkorban egy uralkodó külsejének leírása nem feltétlenül ugyanazt jelentette, mint ma.
A daliás, erős és szép király az ideális uralkodó képét közvetíthette. A testi torzulások felsorolása viszont erkölcsi üzenetet is hordozhatott.
Ezért Kálmán esetében a legkorrektebb válasz nem az, hogy púpos volt.
De az sem, hogy biztosan nem volt az.
Hanem egyszerűen:
nem tudjuk.
Lehetséges, hogy a hagyomány megőrzött valamit valódi külsejéből. Azt azonban nem tudjuk bizonyítani, hogy valóban pontosan úgy nézett ki, ahogyan a jóval későbbi krónikás lefestette.
És ezen a ponton jön képbe valami, amit a krónikánál jóval nehezebb „átírni”.
Kálmán pénzei. Kálmán uralkodásának kézzelfogható emlékei között ott vannak az apró ezüst dénárok.
Mai szemmel meglepően kicsik. Nincs rajtuk hosszú történet, amely elmondaná nekünk, milyen ember volt a király. Nincs rajtuk magyarázat arra sem, hogy púpos volt-e vagy sem.
De éppen ettől izgalmasak.
Ezek a pénzek valóban Kálmán korából származnak.
A korszak magyar pénzein keresztény és uralkodói jelképekkel, keresztekkel, pontokkal és geometrikus motívumokkal találkozhatunk. Az apró ezüstfelület ellenére az egyes típusok között számos éremképi eltérés figyelhető meg.
A dénár ebben az időben nem gyűjtői tárgy volt.
Pénz volt.
Kézről kézre járt, fizettek vele, és része volt annak a gazdaságnak, amelyet Kálmán királysága működtetett. És itt találkozik a két történet.
A Képes Krónika évszázadokkal később elmondott egy történetet arról, milyennek látta Könyves Kálmánt.
Az érmek viszont Kálmán saját korának tárgyai.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a pénzekről megállapíthatjuk, hogyan nézett ki a király. A középkori éremkép nem fényképszerű portré, ezért abból Kálmán valódi testi megjelenésére következtetni nem lehet. 
Mégis van valami különös érzés abban, amikor az ember egy Kálmán-dénárt tart a kezében.
Nem egy későbbi történetet néz.
Hanem egy olyan tárgyat, amely több mint kilencszáz évvel ezelőtt valóban ott volt Kálmán Magyarországán. A középkorban a pénzverés királyi felségjog volt, és egyben fontos bevételi forrást jelentett.
Ezért egy Árpád-házi dénár nem pusztán gazdasági eszköz.
Az uralkodói hatalom egyik megjelenési formája is.
Kálmán törvényei ráadásul azt mutatják, hogy uralkodása alatt a pénzügyek, az adók, a kereskedelem és az elszámolások szabályozása egyáltalán nem volt mellékes kérdés.
Egy apró ezüstpénz mögött tehát egy egész középkori gazdasági rendszer állt.