Kilenc milliméteres csoda – Kik készítették az apró érmék verőtöveit?

A legapróbb részletek mögött egy ember keze állt

Egy régi érme nagyított fényképén egyszer csak megjelenik egy szem, egy hajtincs vagy egy állat lába. Aztán visszanézünk a tenyerünkben fekvő, mindössze 9 milliméteres pénzre, és nehéz elhinni, hogy ugyanazt látjuk. Hogyan tudott valaki ilyen kis felületen dolgozni?

A kész pénzhez vezető munkában külön figyelmet érdemel a verőtőkészítő. Ő alakította ki azt a szerszámfelületet, amely az éremképet a fémlapkára vitte. Munkája biztos kézmozgást, térlátást és anyagismeretet kívánt. Egyetlen részletnél is számított, milyen mélyre kerül a vonal, és hogyan jelenik majd meg a kész vereten.

A kalapácsos pénzverés és a poncolás működéséről már írtunk a középkori magyar pénzverést bemutató cikkünkben. Most azokhoz a mesterekhez próbálunk közelebb kerülni, akik a szerszámok apró részleteit létrehozták.

A 9 milliméter az érme mérete, nem az egész szerszámé

Egy fontos különbség segít elképzelni a munkát: a kicsiny éremkép nagyobb, megfogható vagy rögzíthető szerszám végén helyezkedhetett el. A teljes verőtő tehát nem feltétlenül volt olyan apró, mint a vele készített pénz. A fennmaradt szerszámok között rövid, tömzsi és hosszú, nyélszerű darabokat is találunk.

A verőtövön az éremkép bemélyített, negatív formáját kellett kialakítani, amely a pénzen kiemelkedő képként jelent meg. A feliratoknál a tükrözött irányra is ügyelni kellett. Andrew Meadows ókori pénzverésről szóló összefoglalója hangsúlyozza a verőtövek egyedi, kézi kidolgozását. [1]

A munkát nem érdemes úgy elképzelni, mintha minden vonalat egyetlen mozdulattal kellett volna belevésni a kész szerszámba. Véséssel és poncolással, több lépésben is kialakulhatott az ábrázolás. A fém alakításához erő kellett, de az erő pontos irányítása legalább ilyen fontos volt. A verőtő elkészítése és az érmék kalapálása ráadásul külön munkafázis: a kész pénzből nem állapítható meg, hogy ugyanaz az ember végezte-e mindkettőt. [1, 8]

Négy milliméteres pénzek a pénzverés korai történetéből

John H. Kroll a korai lüdiai pénzek között olyan 1/96 statér értékű elektrumérméket ismertet, amelyek tömege mintegy 0,15 gramm, átmérője pedig csupán 4 milliméter. Képükön oroszlánmancs szerepel. Az elektrum arany és ezüst ötvözete; az apró méret ezért nem jelentett feltétlenül csekély vásárlóértéket. [2]

Ezeken egyszerűbb motívumot látunk, mint egy részletgazdag későbbi portrén. Mégis fontos összehasonlítási alapot adnak: a parányi felület megmunkálása már a pénzverés korai időszakában is a mesterség része volt. A 9 milliméteres érmék készítői egy hosszú kézműves hagyományhoz kapcsolódtak.

Különleges szemük lehetett?

Leonard Gorelick és A. John Gwinnett 1981-ben az Expedition folyóiratban vetette fel, hogy bizonyos rövidlátó mesterek előnyben lehettek a rendkívül közeli munkánál. Ha valaki egészen közelről is élesen látja a tárgyat, az apró részletek nagyobb látószög alatt jelennek meg számára. [3]

A szerzők azonban lehetséges magyarázatot fogalmaztak meg, nem az ókori vésnökök látását bizonyították. Egy névtelen mester érméjéből nem lehet megállapítani, milyen volt a szeme.

Hasonló óvatosság indokolt a gyermekek vagy fiatal tanoncok szerepénél. Az itt vizsgált források nem igazolják, hogy a legfinomabb verőtőmunkát kifejezetten gyermekekre bízták volna. A kis méret önmagában nem árulja el a készítő életkorát, és a megfelelő látás a mesterségbeli gyakorlatot sem helyettesítette.

Pompeji lencséje: izgalmas nyom, vitatott használat

George Sines és Yannis A. Sakellarakis 1987-es tanulmánya az ókori lencsehasználat mellett érvelt. Példáik között egy Pompejiben, vésnök házaként leírt épületben talált lencse is szerepelt. A szerzők szerint egyes ókori lencsék optikai minősége lehetővé tette a nagyítást. [4]

Dimitris Plantzos 1997-ben óvatosabban értékelte a leleteket: hangsúlyozta, hogy a lencseszerű alak és a nagyítóhatás nem bizonyítja automatikusan a kézműves használatot. Díszítőelemek és más rendeltetésű kristálytárgyak is szóba jöhetnek. [5]

Ezt jól szemlélteti egy másik pompeji lelet. Dominic Ingemark egy 16 milliméter átmérőjű hegyikristály tárgyat vizsgált, amely egy textilfestéshez használt helyiségből került elő. Bár optikai értelemben lencsének bizonyult, a szerző több lehetőség mérlegelése után játékfiguraként való használatát tartotta a legvalószínűbbnek. [6]

A pompeji tárgyak tehát fontosak a nagyítás történetéhez, de önmagukban nem igazolják, hogy a római pénzverdékben lencsével készítették a verőtöveket.

Egy 2024-es kutatás új eredményt hozott

A kérdésben azóta mérhető eredmények is születtek. Georgia Tsouvala és munkatársai a rhodoszi Ialysos Athéna-szentélyéből származó lencse alakú tárgyak képalkotását vizsgálták. A 2024-ben megjelent kutatás szerint egyes darabokkal olyan finom részletek is felismerhetők voltak, amelyek ugyanannak a megfigyelőnek szabad szemmel nem. [7]

A mérések és a régészeti környezet alapján a kutatók erős érveket találtak amellett, hogy ezek közül egyes tárgyak szándékosan készített nagyítóeszközök lehettek. Ez többet jelent annál, hogy egy csiszolt kristály véletlenül nagyít.

Az ókori nagyítás lehetősége tehát komolyan vehető; az egyes pénzvésnökök eszközhasználatát viszont külön kellene bizonyítani. Nem indokolt minden apró érmeképet nagyítóval magyarázni, de a lencsék szerepét sem lehet általánosan kizárni.

Egy kelta szerszám, amely valóban fennmaradt

Az angliai Kentből ismert KENT-2EEAF0 jelű lelet közelebb visz a szerszámok világához. A Portable Antiquities Scheme nyilvántartása a Kr. e. 2. század végére keltezi, és a „Gallo-Belgic A” statérok vagy korabeli utánzataik készítéséhez kapcsolja. Motívuma ló- és kocsiábrázolásra vezethető vissza. [9]

A szerszám 29,5 milliméter magas és 26 milliméter átmérőjű. Nem egy 9 milliméteres érme verőtöve, hanem összehasonlító példa arra, milyen kézzelfogható eszközök álltak a kelta pénzek mögött. A kész érmén látható mintát valakinek előbb ezen a munkafelületen kellett megvalósítania.

Corent: egy 2026-os feltárás a műhelyek nyomában

A franciaországi Corentben a 2026-os ásatás öt-hat egymás melletti műhelyből álló, több mint 40 méteren elnyúló együttest tárt fel. A LUERN október 1-jei beszámolója szerint az arvernusok településén feltárt komplexumot főként arany- és ezüstpénzek készítéséhez kötik. Az apró fémmaradványok összetételét azonban további vizsgálatoknak kell megerősíteniük. [10]

A leletek között egy két ponclenyomatot őrző ólomkorong is szerepel. A motívumokat a kocsihajtóval és négy részre osztott kerékkel díszített arvernus statérok egyik változatához kapcsolják. Egy bronz verőtő is előkerült, amely a beszámoló szerint ehhez a statérhoz vagy egy arvernus ezüstdrachmához tartozhatott.

Ez már a szerszámkészítés tárgyi világa: a fém, a szerszám és a lenyomat együtt vizsgálható. A bronzlelet azt is mutatja, hogy nem kizárólag vasból készült eszközökkel kell számolnunk. Az eredeti ásatási és leletfotók a LUERN képes beszámolójában nézhetők meg.

Magyar mesterek nyomai a középkorból

Tóth Csaba numizmatikus fennmaradt magyar verőtöveket is bemutatott: köztük Salamon király és II. Béla dénárjához készült szerszámokat. Ezek közvetlen tárgyi emlékek, amelyek a pénzek mellett a készítés eszközeit is megőrizték. [8]

A későbbi magyar pénzverésből különösen beszédes egy visegrádi ólomlapka. A félkész garasverőtő lenyomatán a királyalak már megjelenik, de a jogar és a körirat még hiányzik. Tóth Csaba értelmezése szerint a vésnök a munka közben ellenőrző lenyomatokat készíthetett.

Ez a lelet egy munkafolyamat köztes állapotát mutatja meg. Az elkészült és még hiányzó részletek révén közelebb kerülünk a mester döntéseihez, mint amikor csak a végleges pénzt nézzük.

Az ismeretlen mester ott maradt az érmén

A készítők neve, életkora és látása legtöbbször nem állapítható meg. A szerszámok, a munkaközi lenyomatok és a különböző verőtövek apró eltérései azonban megőriztek valamit a munkájukból.

A 9 milliméteres érme ma is figyelmet érdemel. Nem azért, mert elkészítése megmagyarázhatatlan lett volna, hanem mert ilyen kis felületen ennyi megtervezett részletet kellett összehangolni. A jó eszköz, a fémek ismerete és a begyakorolt mozdulat együtt tették lehetővé a munkát; a látást segítő módszerek szerepe pedig korszakonként és műhelyenként külön kérdés marad.

Amikor legközelebb nagyító alá kerül egy apró régi pénz, érdemes a portré mögött a készítőt is keresni: azt az embert, akinek néhány határozott vonása évszázadokkal később is felismerhető.

A korszak érméit az Árpád-házi és középkori magyar pénzek Kisokos-témakörében ismerheted meg. Saját gyűjteményedhez a CoinPoint Árpád-házi érméi között böngészhetsz.

Felhasznált szakirodalom és források

• [1] Andrew Meadows: The manufacture and material of ancient coinage. In: Peter Thonemann: The Hellenistic World: Using Coins as Sources. Cambridge University Press, 2016. A fejezet nyilvános összefoglalója.

• [2] John H. Kroll: The Coins of Sardis. The Lydians and Their World, 2010. Archaeological Exploration of Sardis.

• [3] Leonard Gorelick – A. John Gwinnett: Close Work Without Magnifying Lenses? Expedition, 1981. Penn Museum.

• [4] George Sines – Yannis A. Sakellarakis: Lenses in Antiquity. American Journal of Archaeology 91/2 (1987), 191–196. A tanulmány nyilvános összefoglalója.

• [5] Dimitris Plantzos: Crystals and Lenses in the Graeco-Roman World. American Journal of Archaeology 101/3 (1997), 451–464.

• [6] Dominic Ingemark: A Rare Rock-Crystal Object from Pompeii: A Furniture Inlay, a Medical Instrument, a Magnifying Lens or a Gaming Piece? Lund Archaeological Review 16 (2011), 29–33.

• [7] Georgia Tsouvala – Lee L. Brice – Alex Papen – George Papen: Quantitative characterization of archaic magnifying lenses from Ialysos, Rhodes. Journal of Archaeological Science: Reports 53 (2024), 104320. A nyilvános összefoglaló és részletek alapján.

• [8] Tóth Csaba: Azért verik a pénzt, mer’ rossz? Havi Színes, 2016. február 12. Történettudományi Intézet.

• [9] Portable Antiquities Scheme: KENT-2EEAF0, FindID 577854. A leletleírás és a fotó Wikimedia Commons-adatlapja.

• [10] Association LUERN: Corent : un exceptionnel atelier monétaire gaulois découvert dans le Puy-de-Dôme. Ásatási beszámoló, 2026. október 1.