II. Julianus – a császár, akinek a pénze hosszabb uralmat kívánt
Egy római pénz hátlapján négy rövid sor:
VOTIS
V
MVLTIS
X
V
MVLTIS
X
Első pillantásra nem sok történetet ígér. Nincs rajta csatajelenet, istenalak vagy diadalmas császár. Csak néhány betű egy koszorú közepén.
Pedig II. Julianus egyik siliquáján éppen ez a néhány szó teszi különösen érdekessé a pénzt.
A felirat a császári évfordulókhoz kapcsolódó fogadalmak világába vezet: leegyszerűsítve az ötödik évfordulóhoz kötődő fogadalmat és a következő, tizedik évforduló reményét fejezi ki. A római pénz így nemcsak azt közölte, ki gyakorolja a hatalmat, hanem azt is, hogy annak fennmaradásáért mit remél és kíván az állam.
Julianus esetében azonban már ismerjük a történet végét.
A tizedik évforduló soha nem jött el.
Egy császár Nagy Konstantin családjából
Flavius Claudius Julianus 331 körül született Konstantinápolyban. Nagy Konstantin unokaöccse volt, tehát ahhoz a Constantinus-dinasztiához tartozott, amelynek uralma alatt a kereszténység helyzete alapvetően megváltozott a Római Birodalomban.
Gyermekkorát azonban családi tragédia határozta meg. Nagy Konstantin 337-es halála után a dinasztia több férfitagját megölték; Julianus apja is az áldozatok között volt. Julianus és féltestvére, Gallus életben maradt.
Julianus keresztény nevelést kapott, később azonban a görög filozófia és a hagyományos vallás felé fordult. Ez tette őt az utókor egyik legvitatottabb római uralkodójává.
A keresztény hagyományban neve mellé odakerült az Apostata, vagyis „hitehagyott” jelző.
A filozófusból hadvezér
355-ben II. Constantius Julianust Caesarrá nevezte ki, és a birodalom nyugati területeire küldte.
Ez fontos a pénzünk szempontjából is.
A RIC VIII 264 nem a későbbi, önállóan uralkodó Julianus pénze, hanem ebből a korábbi időszakból származik: 355–360 közé keltezik, amikor Julianus még Caesar volt.
A kezdetben inkább tanult, filozofikus alkatúnak tartott fiatalember Galliában meglepően eredményes katonai vezetővé vált. 357-ben Argentoratumnál, a mai Strasbourg térségében jelentős győzelmet aratott az alemannok felett.
360-ban katonái Lutetiában – a mai Párizsban – Augustusszá kiáltották ki. Ezzel Julianus és II. Constantius között polgárháború veszélye alakult ki. A nyílt összecsapást végül Constantius 361-ben bekövetkezett halála akadályozta meg. Julianus ezután a Római Birodalom egyedüli császára lett.
A császár, aki visszafordította volna az időt
Julianus uralkodásának legismertebb része valláspolitikája.
Nem egyszerűen személyes meggyőződésből fordult el a kereszténységtől. Császárként megpróbálta ismét megerősíteni a hagyományos görög–római kultuszokat és azok intézményeit.
Ez különösen érdekes történelmi helyzet.
Nagy Konstantin unokaöccse lett az utolsó olyan római császár, aki nyíltan a hagyományos pogány vallás helyreállítására törekedett.
Uralkodása azonban túlságosan rövid volt ahhoz, hogy politikája tartósan átalakítsa a birodalom vallási irányát. A modern kutatás Julianus valláspolitikáját is árnyaltabban kezeli annál, mint amit a „keresztényüldöző pogány császár” egyszerű képlete sugall: a keresztényekkel szemben hozott hátrányos intézkedéseket, miközben a hagyományos kultuszok újjászervezésén dolgozott.
És mindeközben pénzei is változtak.
Egy fiatal Caesar arca
A CoinPoint-fotón látható típus éppen azért érdekes, mert még a történet korábbi Julianusát mutatja.
A RIC 264 típus előlapján Julianus Caesarként jelenik meg. A hozzá tartozó felirat:
D N IVLIANVS NOB CAES
A portré fedetlen fejű, jobbra néző Julianust mutatja. A típus Arelate verdéjéhez tartozik; a RIC VIII 264-nél a TCON verdejegy a harmadik műhelyhez kapcsolódik.
Ez tehát még nem az a Julianus, aki egyeduralkodóként nyíltan meghirdette vallási programját.
Még a trón várományosát látjuk.
És itt válik igazán érdekessé a hátlap.
VOTIS V – MVLTIS X: egy kívánság ezüstbe verve
A római vota az uralkodó és az állam fennmaradásához kapcsolódó vallási fogadalmak rendszeréhez tartozott. A császári pénzverésben az évfordulós fogadalmak feliratai önálló pénztípussá váltak.
Julianus siliquájának hátlapján koszorúban áll:
VOTIS V
MVLTIS X
MVLTIS X
A felirat az ötödik évfordulóhoz kapcsolódó fogadalmakat és a tizedik évforduló reményét fejezi ki. Ugyanez a fogadalmi formula Julianus más verdékben készült siliquáin is ismert.
Ez egyfajta állami jókívánság volt, de egyben propaganda is.
Azt üzente: a hatalom fennáll, és folytatódni fog.
A pénzverő azonban nem ismerhette a jövőt.
A jubileum, amely soha nem érkezett el
361 végén Julianus egyeduralkodó lett.
363-ban pedig hatalmas hadjáratot indított a Szászánida Birodalom ellen. A római sereg mélyen benyomult Mezopotámiába, és eljutott Ktésziphón térségéig. A hadjárat azonban végül visszavonulásba fordult.
363. június 26-án Julianus egy összecsapás során halálos sebet kapott, és még aznap meghalt.
Alig harmincegy-két éves volt.
A VOTIS V MVLTIS X reménye nem teljesült.
És éppen ettől válik ez az egyszerű hátlap ma sokkal beszédesebbé.
A római ember számára a felirat a jövőről szólt.
Mi már tudjuk, hogy nem volt ilyen jövő.
Mi volt valójában a siliqua?
A siliqua a késő római császárkor ezüstpénzei közé tartozott. Julianus korában vékony, viszonylag könnyű ezüstpénzek készültek ebből a címletből; fennmaradt múzeumi példányai nagyjából 2 gramm körüli tömeget is mutatnak, bár az egyes típusok és példányok között természetesen eltérések vannak.
Numizmatikailag különösen érdekes, hogy Julianus pénzverése rövid politikai pályájának különböző állomásait is megőrizte.
Caesarként még a Constantinus-dinasztia uralmi rendszerének egyik tagjaként jelenik meg.
Augustusként már más uralkodói kép bontakozik ki.
Ezért Julianus pénzeit nem érdemes pusztán portréváltozatokként gyűjteni. Együtt olvasva őket szinte kronológiai dokumentumként működnek.
Egy ember, aki maga is írt a római császárokról
Julianus különlegessége, hogy nemcsak pénzeket verető uralkodó volt.
Író is volt.
Művei közül több fennmaradt, köztük beszédek, levelek, filozófiai-vallási írások, a Caesares, valamint a különös Misopogon, vagyis „Szakállgyűlölő”. Forrásértékük azért kivételes, mert ritkán halljuk egy római császár saját hangját ilyen közvetlenül.
A történetnek így van egy szép numizmatikai iróniája.
Julianus maga is gondolkodott a császárságról, a régi Rómáról, az istenekről és arról, milyennek kellene lennie az uralkodónak.
A saját pénze pedig egyetlen rövid mondatban ennél sokkal egyszerűbb kívánságot fogalmazott meg:
érje meg az elkövetkező éveket.
Nem érte meg.
A siliqua viszont túlélte.
Kapcsolódó cikk:
Felhasznált és ajánlott irodalom
J. P. C. Kent: The Roman Imperial Coinage VIII – The Family of Constantine I, A.D. 337–364.
A Julianus-kori pénzverés és a fogadalmi siliquák meghatározásához a RIC VIII mellett az American Numismatic Society Online Coins of the Roman Empire (OCRE) adatbázisa használható.
Julianus életéhez, uralkodásához és a 363-as perzsa hadjárathoz Ammianus Marcellinus műve alapvető ókori forrás, a modern szakirodalomban pedig az Encyclopaedia Iranica Julianus-szócikke nyújt jól használható összefoglalást.
Julianus valláspolitikájának megértéséhez saját fennmaradt írásai is fontosak, de a keresztény és pogány kortárs források eltérő nézőpontjai miatt ezek forráskritikai értelmezést igényelnek.