Buda pénzverése a középkorban – királyi verde és különleges városi pénzek

Egy középkori magyar pénznél általában először az uralkodót nézzük: ki verette, milyen címert visel, milyen felirat olvasható rajta. Pedig legalább ilyen érdekes kérdés az is, hol készült az érme.
A középkori Magyar Királyságban több pénzverde működött, jelentőségük azonban folyamatosan változott. Buda története különösen érdekes, mert pénzverése szorosan összefonódott a város felemelkedésével, a magyar pénzügyi rendszer átalakulásával és végül a mohácsi csata utáni politikai küzdelmekkel. Buda jelentősége a tatárjárást követő évtizedekben gyorsan növekedett. IV. Béla idején a Várhegyen kialakuló új királyi központ nemcsak politikai és kereskedelmi szerepet kapott, hanem a pénzügyi igazgatásban is egyre fontosabbá vált.
A kutatások alapján a királyi pénzverés központja 1249 és 1255 között kerülhetett át Esztergomból Budára. Egy 1255-ből fennmaradt adat már arról tanúskodik, hogy az esztergomi királyi pénzverők Budán, a pénzverőházban dolgoztak.
Ezért biztosan állíthatjuk, hogy Budán legkésőbb 1255-ben már folyt pénzverés.
A verde működése jóval többet jelentett egy egyszerű műhelynél. Nemesfémet kellett beszerezni és ellenőrizni, verőtöveket készítettek, figyelték az érmék súlyát és finomságát, miközben pénzverők, vésnökök, ötvösök és más szakemberek dolgoztak együtt.
A pénzverde tehát a középkori állam egyik fontos gazdasági intézménye volt. A budai pénztörténet egyik legérdekesebb fejezete az Anjou-korhoz kapcsolódik.
A pénzverés alapvetően királyi felségjog volt, mégis ismerünk egy különleges pénzcsoportot, amelyet a kutatás Buda város autonóm vereteihez kapcsol.
Ezeknek az érméknek a feliratai kifejezetten Budára utalnak. Találkozhatunk például a következő szövegekkel:
MONETA BUDENSIUM – a budaiak pénze,
CIVITAS BUDENSIS – Buda városa,
valamint
LIBERTAS BUDENSIUM – a budaiak szabadsága.
Egyes típusokon Buda városához kapcsolható várkapus ábrázolás is megjelenik.
A pénzek budai kötődése világos, a kibocsátás pontos jogi háttere azonban már kevésbé. Nem maradt fenn olyan oklevél, amely egyértelműen elmondaná, mikor és milyen feltételekkel kapott Buda ilyen pénzkibocsátási lehetőséget.
Éppen ettől izgalmasak ezek az érmék: ott szolgálnak történeti forrásként, ahol az írott dokumentumok hallgatnak.
Tóth Csaba Anjou-kori pénzveréssel foglalkozó kutatásai különösen fontosak e budai pénzek értelmezésében. Az Anjou-kor a teljes magyar pénzrendszer szempontjából is fordulópontot jelentett.
I. Károly uralkodása alatt jelentős pénzügyi reformok történtek, és 1325-ben megkezdődött a magyar aranyforint verése. Az új pénz a firenzei aranypénz mintáját követte, és idővel a Magyar Királyság egyik legismertebb pénztípusává vált.
Buda az Anjouk és később Luxemburgi Zsigmond idején is jelentős pénzverő központ maradt. Arany- és ezüstpénzek egyaránt készültek itt.
A budai verde helyzete ugyanakkor eltért például Körmöcbányáétól. Buda nem bányaváros volt, ezért a nemesfémet oda kellett szállítani. Cserébe viszont az ország egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt, jelentős ötvös- és kereskedőréteggel, valamint erős pénzügyi igazgatással.
A pénzverde így szervesen illeszkedett a város gazdasági életébe. A középkori pénzverde szó hallatán könnyű elképzelni néhány embert, akik kalapáccsal verik az érméket. Egy jelentős verde azonban ennél jóval nagyobb szervezet volt.
Kálnoki-Gyöngyössy Márton számításai szerint a 15. század közepén Budán mintegy 25 tényleges pénzverő dolgozhatott, és a segédekkel, illetve más alkalmazottakkal együtt a teljes személyzet megközelíthette a 75 főt.
Ez jól érzékelteti Buda pénzverésének méretét.
A verde működése ráadásul kapcsolatban állt a városi ötvösséggel, kereskedelemmel és a helyi vezetőréteggel is. Egy középkori pénz mögött tehát nemcsak az uralkodó és a pénzverő állt, hanem egy egész gazdasági rendszer. Mátyás király 1467-es pénzreformja újabb fontos korszakot nyitott.
Az új, állandóbb értékű ezüstpénzek előállításába több verde is bekapcsolódott. Buda mellett Körmöcbánya, Kassa, Nagybánya és Nagyszeben is részt vett a pénzverésben.
Ezeknél a pénzeknél a gyűjtő számára különösen érdekessé válnak a verde- és mesterjegyek. Egy apró betű vagy jel sokszor segít meghatározni, hol és milyen időszakban készült az adott érme.
A budai verde nagy múltja ellenére azonban a 15. század második felére megváltozott a magyar pénzverés szerkezete.
1470 körül Buda és Kassa pénzverése megszűnt, az ezüstpénzverés pedig egyre inkább olyan központokba összpontosult, amelyek közelebb feküdtek a nemesfémet biztosító bányavidékekhez.
Körmöcbánya jelentősége ettől kezdve tovább növekedett.
A budai pénzverés története azonban még nem ért véget. A Jagelló-kor végén, II. Lajos uralkodása alatt a budai verde ismét működött. Az úgynevezett moneta nova, vagyis az új pénz kibocsátásakor még Bécsből is érkeztek pénzverők Budára.
A mohácsi csata után a magyar trónért folyó harc a pénzverésben is megjelent.
1529-ben I. Ferdinánd oldalán Haller János működtetett pénzverdét Budán. Ehhez a korszakhoz köthetők a B–H jelzésű veretek, ahol a B Budára, a H pedig Haller nevére utal.
Amikor Szapolyai János visszaszerezte Budát, a pénzverést ő is megpróbálta újjászervezni. Az 1530-as évekből A–B verdejegyű budai dénárokat ismerünk.
A középkori budai pénzverés utolsó különleges emlékei közé tartoznak az 1531-ben készült, Gritti Alajos címerét is viselő veretek.
Ezzel egy több mint két és fél évszázados történet lényegében lezárult.