Baumreiter tetradrachma - Görög pénzből kelta művészet

A Kr. e. 4. század második felében II. Philipposz uralma alatt Makedónia a görög világ egyik legerősebb hatalmává vált. Nagy értékű ezüsttetradrachmái nem maradtak a királyság határain belül: a kereskedelem, a hadjáratok, a zsoldfizetés és a politikai kapcsolatok révén messze északra is eljutottak.
A Balkánon és a Kárpátok térségében élő kelta közösségek így közvetlenül találkozhattak a makedón pénzekkel. A nagy ezüstérmék jól felismerhetőek voltak, megfelelő értéket képviseltek, és olyan pénztípust kínáltak, amelyet a helyi pénzverés is átvehetett. Az első utánzatok még viszonylag hűen követték a görög mintát. A későbbi vereteken azonban a portré, a ló, a lovas és az apró mellékjelek egyre szabadabb formát öltöttek.
Nem egyszerűen arról volt szó, hogy a kelta vésnökök pontatlanul másoltak. A görög képi elemeket saját ízlésük és jelképrendszerük szerint alakították át. A természetes arányok helyét ritmus, spirál, ívelt vonal és erőteljes díszítőforma vette át. Így született meg az a sajátos pénzművészet, amelyet ma keleti kelta pénzverésként ismerünk. II. Philipposz tetradrachmáinak egyik oldalán a babérkoszorús Zeusz feje látható jobbra. A másik oldalon egy lovas jelenik meg. A görög vereteken az ábrázolás még arányos és természetes: jól felismerhető az emberi test, a ló mozgása és a kompozíció klasszikus rendje.
A lovasábrázolást gyakran Philipposz lovasversenyeken aratott olimpiai győzelmeivel hozzák kapcsolatba. Egyes változatokon a lovas pálmaágat tart, amely a győzelem ismert jelképe volt. Amikor a kelta pénzverők átvették ezt a típust, nemcsak a képet másolták át: fokozatosan átértelmezték annak minden részletét.
A görög feliratok sok utánzaton előbb eltorzultak, majd részben vagy teljesen eltűntek. Az érme értelmét egyre kevésbé a név és egyre inkább a kép hordozta. A kelta pénzeken a ló és a lovas megmaradt, de már nem egy makedón uralkodó pénzének másolataiként hatnak. Önálló, helyi képi világgá váltak. A német Baumreiter elnevezés szó szerint „falovast” vagy „fát tartó lovast” jelent. A típus nevét a hátlapi alak kezében látható ágas tárgyról kapta. A katalógusok ezt levéltelen ágként, kis faként, jogarként vagy ágból kialakított jelvényként is leírják.
Pontosan nem tudjuk, mit jelentett ez a motívum a pénzt készítő közösség számára. Elképzelhető, hogy az eredeti makedón pálmaág átalakult változata, ezért továbbra is a győzelem gondolatát hordozta. Az is lehetséges, hogy a kelta alkotó már más, helyi jelentést kapcsolt hozzá. Biztos értelmezés híján helyesebb úgy tekinteni rá, mint a típus legfontosabb megkülönböztető jelére.
A Baumreiter-vereteket általában ismeretlen keleti kelta csoportokhoz és a Kárpátok tágabb térségéhez kapcsolják. A keltezés a szakirodalomban nem teljesen egységes: a különböző változatokat a Kr. e. 3. századra, illetve egyes esetekben a Kr. e. 2. századra teszik. Az egyes altípusok pontos kibocsátója és verdehelye többnyire nem ismert, ezért az olyan szűk területi meghatározásokat, mint egyetlen erdélyi vagy szerémségi műhely, csak konkrét lelet- és katalógusadatok alapján szabad elfogadni. Az előoldalon egy jobbra néző, szakállas fej látható. A görög előkép alapján Zeuszt ismerhetjük fel, de a portré már erősen kelta megfogalmazású. A homlok, az orr és a szem hangsúlyos, a haj és a babérkoszorú pedig nagy, egymásba forduló ívekké alakult. A tincsek nem természetes hajként, hanem szinte növényi ornamentikaként keretezik az arcot.
A hátoldalon balra haladó ló és sisakos lovas jelenik meg. A lovas magas sisakdísze hosszú, S alakban visszahajló vonalat alkot, a vége pedig gyűrűszerű formában zárul. Felemelt kezében az ágas tárgyat tartja. A ló előtt egy apró, állatszerű jel figyelhető meg, alatta pedig levélre vagy virágra emlékeztető motívum látható.
Ezek a részletek a fénykép alapján a Göbl-féle Ostkeltischer Typenatlas 129-es Baumreiter-csoportjához állnak közel. A szakirodalomban és aukciós katalógusokban hasonló daraboknál az OTA 129, illetve a Kostial 416-418 hivatkozások fordulnak elő.  A pénz alapjául szolgáló ezüstlapkát elő kellett készíteni, majd két vésett verőtő között, kalapácsütéssel verték ki az éremképet. A kézi eljárás miatt nincs két teljesen azonos példány. A lapka formája, a verőtövek helyzete és az ütés ereje mind befolyásolta, hogy a kép mely részei kerültek rá az érmére.
A Baumreiter-tetradrachmák jelentős része nagyjából 13-14 gramm körüli és körülbelül 23-25 milliméteres, de ez csak a típus ismert példányain megfigyelhető tartomány, nem a képen látható darab mért adata. A tényleges súlyt és átmérőt ezért külön kell rögzíteni.
A fennmaradt érméken gyakori a kopás, a középponttól elcsúszott verés, a lapkarepedés vagy az utólagos felületi sérülés. Az erős plasztikájú, mindkét oldalán jól olvasható képet megőrző példányok ezért különösen látványosak. A fényképen látható darabon Zeusz arcának fő részletei, a nagy hajfürtök, a ló teste, a lovas sisakdísze és az apró mezőjelek is határozottan kivehetők. Különösen szép az a kontraszt, ahogyan az előoldal nagy, nyugodt portréja a hátoldal mozgalmas lovas jelenetével találkozik.
 A képi részletek alapján ugyanakkor jól látható, miért kedvelik a gyűjtők a Baumreiter-csoportot: a görög eredet még felismerhető, de a végeredmény már teljesen önálló kelta alkotás.