Egy ritka érme kerül elénk. Első pillantásra minden stimmel: megfelelő uralkodó, évszám, verdejel, szép patina. Még az apró részletek is meggyőzőnek tűnnek.
De vajon eredeti?
A hamis érmék felismerése a numizmatika egyik legnehezebb területe. A jobb hamisítványokon ugyanis nem feltétlenül találunk egyetlen olyan látványos hibát, amely azonnal elárulná őket. Sokszor éppen az apró eltérések összessége kelti fel a gyanút.
Én ezért soha nem egyetlen jel alapján döntök egy érme eredetiségéről.
Először azt kell tudni, minek kellene lennie
Mielőtt azt vizsgálnám, hogy egy érme hamis-e, először pontosan meghatározom. Ki bocsátotta ki? Melyik címlet? Melyik évjárat? Melyik pénzverde? Milyen változat? Melyik katalógusszám?
Ez azért fontos, mert csak akkor vehetjük észre az eltéréseket, ha tudjuk, hogyan kell kinéznie az eredetinek. Egy szokatlan verdejel például első pillantásra gyanús lehet, miközben valójában egy ritkább, de teljesen eredeti változatot látunk. Ugyanez igaz a portréra, a betűformákra vagy akár az érme átmérőjére is.
A hamisítvány felismerésének első lépése tehát paradox módon nem a hamisítvány tanulmányozása, hanem az eredeti érme ismerete. Erről részletesebben a régi érmék azonosításáról szóló útmutatóban írtam.
A mérleg sokszor megszólaltatja a vészcsengőt
Az egyik első dolog, amit ellenőrzök, az érme fizikai adata.
A tömeg, az átmérő és a vastagság nagyon hasznos támpont. Ha egy ismert típus paramétereitől a vizsgált érme feltűnően eltér, annak oka van.
Lehet hamis.
De itt is fontos az óvatosság.
Egy erősen kopott ókori vagy középkori érme tömege természetesen kisebb lehet. Régi pénzeknél a lapkák mérete és alakja sem mindig teljesen egyforma. Korrózió, anyagveszteség, nyírás vagy korabeli verési sajátosságok szintén okozhatnak eltérést.
Ezért a rossz tömeg gyanújel – de önmagában még nem ítélet.
Nézzük meg a betűket
A hamisítók egyik legnagyobb ellenfele sokszor nem a modern műszer, hanem a stílus.
Egy történelmi érme betűit, portréját, címerét és egyéb motívumait egy adott korban, adott pénzverdében dolgozó vésnökök készítették. Ennek felismerhető karaktere van.
A hamisítványon a betűk néha túl vastagok, túl szabályosak vagy éppen bizonytalanok. Egy portré arányai kissé idegenek lehetnek. Egy korona, címer, sas vagy kereszt részletei eltérhetnek az ismert eredeti példányoktól.
Különösen árulkodó lehet, amikor külön-külön minden részlet majdnem jó, az összhatás mégsem olyan, mint amilyennek lennie kellene.
Ezt nevezzük gyakran stílusbeli eltérésnek.
És ezt sokszor nehezebb megtanulni, mint bármilyen műszer használatát.
A felület mesél arról, hogyan készült az érme
Az eredeti vert érme és egy öntéssel készült másolat nem ugyanúgy születik.
A történelmi pénzek jelentős részét két verőtő között verték. Az ütés nyomot hagy a fémen és kialakítja az érme felületének karakterét.
Egy öntött hamisítványnál egészen más nyomok jelenhetnek meg.
Gyanút kelthet a szokatlanul porózus vagy szemcsés felület, apró mélyedések és buborékszerű hibák, illetve az a furcsa „puha” megjelenés, amikor a részletek nem kopottnak, hanem eleve életlennek tűnnek.
De itt sincs egyszerű szabály.
Egy korrodált eredeti érme felülete is lehet porózus. Egy gyenge verésű eredeti pénz részletei is lehetnek életlenek.
Ezért mindig azt kérdezem: a látott felület összeegyeztethető azzal, ahogyan ennek az érmének eredetileg készülnie kellett?
Nézd meg a peremet
Az érme pereme az egyik legfontosabb vizsgálati terület.
Öntött másolatoknál előfordulhat, hogy a két forma találkozásánál finom varrat marad. Máskor annak a helye árulkodó, ahol az öntőcsatornát eltávolították és a felületet utólag megmunkálták.
A hamisító természetesen ezeket a nyomokat is igyekszik eltüntetni.
Ezért gyanús lehet a körbefutó vonal, a helyi reszelés, csiszolás vagy egy olyan peremrész, amelynek felülete feltűnően eltér az érme többi részétől.
Ugyanakkor egy sérült vagy régen megmunkált eredeti érme pereme sem feltétlenül szabályos.
Megint ugyanoda jutunk: egyetlen jel nem elég.
A patina is lehet hamis
Egy több száz vagy több ezer éves érme felületét látva ösztönösen elvárjuk, hogy „réginek” nézzen ki.
Ezt a hamisítók is tudják.
Ezért egy modern másolatot mesterségesen öregíthetnek, elszínezhetnek vagy patinázhatnak. Szennyeződést juttathatnak a mélyedésekbe, hogy az érme hosszú ideje földben fekvő darab benyomását keltse.
Nekem ezért a túl szép patina ugyanúgy felkeltheti a figyelmemet, mint a túl csúnya.
Különösen akkor, ha a felület öregedése nem természetes módon követi az érme kopását és mélyedéseit.
A patina önmagában soha nem bizonyítja egy érme korát.
A mágnespróba jó lehet – de nem eredetiségvizsgálat
Sokszor hallani: „Nem fogja a mágnes, tehát eredeti.”
Ez sajnos nem így működik.
A mágnes bizonyos esetekben gyors szűrővizsgálat lehet. Ha például egy olyan pénz, amelynek anyaga alapján nem kellene mágnesesnek lennie, erősen reagál a mágnesre, az komoly figyelmeztetés.
De egy hamisító is használhat nem mágneses fémet.
A mágnes tehát segíthet valamit kizárni, de eredetiséget nem igazol.
Ugyanezért nem szeretem azokat a „házi teszteket” sem, amelyek karcolással, reszeléssel vagy savval próbálják megállapítani egy gyűjtői érme anyagát. Egy értékes történelmi pénzen maga a vizsgálat okozhat helyrehozhatatlan sérülést.
A legerősebb módszer: összehasonlítani
Ha kétségem van egy érmével kapcsolatban, az egyik legfontosabb lépés számomra az összehasonlítás.
Nem egy véletlenszerű internetes fotóval, hanem lehetőség szerint több, biztosan eredeti példánnyal.
Megnézem a portrét. A betűket. A verdejelet. A címert. A motívumok egymáshoz viszonyított helyzetét. A peremet. A felület karakterét.
Ilyenkor gyakran olyan apró eltérések válnak láthatóvá, amelyeket önmagában a vizsgált érmén észre sem vennénk.
A numizmatikai katalógusok ezért nemcsak arra jók, hogy katalógusszámot keressünk bennük. Segítenek megérteni, milyen változatok léteznek, és mit kell keresnünk az adott érmén. A leggyakrabban használt katalógusok jelöléseit a numizmatikai rövidítésekről és katalógusjelölésekről szóló Kisokosban foglaltam össze.
Néha éppen a két teljesen egyforma érme a gyanús
Van egy különösen érdekes eset.
Két régi, kézzel vert érme szinte soha nem teljesen azonos. Más lehet a lapka alakja, a verés középpontja, az ütés erőssége, a kopás és a sérülések.
Ha azonban két különböző helyen felbukkanó érme nemcsak ugyanabból a verőtőből készültnek látszik, hanem ugyanazokat az apró felületi hibákat, karcolásokat és egyenetlenségeket is pontosan ugyanott hordozza, érdemes nagyon figyelni.
Előfordulhat ugyanis, hogy ugyanarról az eredeti érméről készített másolatokkal állunk szemben.
A hamisítványok felismerésében ezért néha nem az eltérés, hanem a túlzott azonosság az igazán érdekes.
És ha még mindig nem vagyok biztos?
Akkor nem mondom rá, hogy eredeti.
Ez talán az egyik legfontosabb szabály.
Egy komolyabb értékű régi érme eredetiségének megállapítása szakértelmet és néha műszeres vizsgálatot is igényelhet. Ilyenkor segítséget jelenthet az anyagösszetétel roncsolásmentes vizsgálata, a nagy nagyítású felületelemzés vagy egy elismert független érmeminősítő szolgáltatás szakvéleménye. Az NGC érmeminősítéséről szóló útmutatóban részletesebben is bemutattam, hogyan működik egy nemzetközi független minősítő rendszer.
A bizonytalanság nem kudarc.
Sokkal nagyobb hiba teljes bizonyossággal eredetinek nevezni valamit, amit nem vizsgáltunk meg megfelelően.
Nem minden hamis érme modern csalás
Van még egy érdekes különbség, amelyről gyűjtőként érdemes tudni.
Nem minden hamis pénz azért készült, hogy egy mai érmegyűjtőt megtévesszen.
Hamisítottak pénzt száz, ötszáz és kétezer évvel ezelőtt is. Egy korabeli hamisítvány maga is történelmi tárgy. Elmond valamit a korszak gazdaságáról, a pénzforgalomról és arról, hogyan próbálták már évszázadokkal ezelőtt kijátszani a pénzrendszert.
Egészen más kategória tehát egy korabeli hamis dénár és egy napjainkban készített másolat, amelyet eredeti középkori dénárként próbálnak eladni.
Mindkettő hamis pénz – numizmatikai értelemben azonban teljesen más történetet mesélnek.
A legfontosabb műszer továbbra is a tudás
Nincs olyan egyetlen házi próba, amely minden érméről tévedhetetlenül megmondaná, hogy eredeti vagy hamis.
Nem elég a mérleg.
Nem elég a mágnes.
Nem elég a patina.
És sokszor még egy jó fénykép sem elég.
Az eredetiség megítélése apró bizonyítékok összeillesztése: típus, tömeg, méret, fém, stílus, betűk, verdejel, felület, perem, verési technika, ismert eredeti példányok és az érme származása.
Minél több régi érmét látunk, annál több ilyen részletet tanulunk meg észrevenni.
Talán ezért olyan izgalmas a numizmatika.
Egy hamisítvány néha nagyon jól tudja utánozni az érmét.
De az eredeti készítésének történetét sokkal nehezebb tökéletesen utánozni.
És van még egy gyakorlati szempont: különösen online vásárlásnál sokat számít, honnan származik az érme. Saját, részletes fényképek, pontos leírás, az eredetiség vállalása és egy megbízható kereskedő háttere önmagában nem helyettesíti az eredetiségvizsgálatot, de jelentősen csökkentheti a kockázatot. Erről az érmevásárlásról és a numizmatikai bizalomról szóló cikkben írtam részletesebben.
Felhasznált szakirodalom és források
NGC – Counterfeit Detection. A Numismatic Guaranty Company szakmai összefoglalói az öntött, elektrotípusos, transzferverőtöves és egyéb érmehamisítványok felismeréséről és az eredetiségvizsgálatról.
PCGS – The Fundamentals of Counterfeit Detection. Szakmai útmutató a hamis érmék készítési módjairól és felismerésük alapelveiről.
PCGS – Identifying Genuine Coins. Az eredeti érmék verőtőjegyeinek, peremének, feliratainak és egyéb diagnosztikai tulajdonságainak vizsgálata.
CoinPoint Kisokos – Hogyan azonosítsuk a régi érméket?
CoinPoint Kisokos – NGC: Minden, amit az érmeminősítésről tudni érdemes.